tango

Szörnyen érzem magam… Kimegyek a viharba és sötétségbe, az megnyugtat. Szánalmas vagyok.

Már hogyne érteném. Csak máshogy érzem.
Kell még egy mozdulat, mi rávezet.
Egy mozdulat: a véletlen, a botlás.
Pár lépés együtt, majd feszült szünet-

egy új esély, hogy én is megtanuljam
most nincsen félig. Csak egész lehet.
Ha vicc, ha trükk, sodródjak el nyugodtan,
s ha nem, tudjam, innen veszíthetek.

Az orrcimpám. A táguló pupilla.
Amúgy egész jól elvagyok a vággyal.
Nem gyűr le, durván nem sodor feléd.
Belül jelez. Titkon, zavartan árnyal.

Nekem már szenvedély így. Elhiszed?
Minek beszéljem szét, feleslegesre?
Unott tárggyá miért váltanám a kérdést -
velem jönnél a másik életembe?

Milyen komoly vagy. Még a tested is.
Erős energiák - ín és ideg.
A könnyű nem kell? Nézd, most tartasz úgyis.
Aztán engedhetsz. S épp így éri meg.

Hogy kellesz, átpörög a mozdulatba.
Talán véletlen. Nincs mögötte semmi.
Félek, hogy élvezem. Hogy addig vonz,
míg elfelejtem, hogy tudok nevetni.