Hullámtörés

Egész nap írni volt kedvem, mégsem jutottam el idáig... Mindig volt valami más, ami lefoglalt. Leginkább azt terveztem h mi mindent kell majd otthon elintéznem.. Csináltam magamnak tejbegrízt, ma megint ilyen puha, folyékony dolgokat kívánok. Biztos mert kb. semmit sem csináltam. Felkeltem, néztem pár albit, pár percet beszéltem Ádival meg Flórival, aztán ettem, zenét hallgattam, átmásoltam a cuccokat a gépről a hordozható winchire, fotóztam, sétáltam, jógáztam, ettem, leszedtem a ruhákat a szárítótól, gépeztem, belekezdtem egy Lars von Trier filmbe, amit később folytatok, csak már most túl sok volt. Komolyan, ha hülyének vagy bonyolultnak, esetleg pszichésen betegnek érzitek magatokat, nézzetek meg egy filmet attól a fazontól, és ezek az érzések elmúlnak. Ennek a filmnek a címe „Hullámtörés”, és megint nagyon beteg karakterek vannak benne.  Egy elzárt kis északi vagy Benelux államokbeli helyen játszódik, ahol mindenki keresztény, nevetni és boldognak lenni bűn. Van egy csaj, aki szintén nagy keresztény, de megházasodik, és alig várja h megbasszák. Aztán rákap az ízére, és mindenhol csak szexet akar. Emellett tiszta idegbeteg, kicsit skizofrén, hülyén nevetgél, bamba szemei vannak. A férjének a munkája, hogy olajfúrókat épít a tengerben, ezért mindig el kell mennie egy kis időre, és a csaj ezt nagyon nem bírja. Aztán egyszercsak totál lebénulva hozzák haza a pasit, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak és a perverziók… Sokszor maradt tátva a szám, az biztos.

Hát igen, akartam írni, de elment az ihlet. Hamarabb kellett volna elkezdeni. Már érzem a munka leheletét. És büdöööööööös!