Nem vagyok tisztábanaz érzéseimmel,
egyszer ezt gondolom, egyszer azt. Nyilván nem hihettem, h pár nap alatt
összeszedem magam, de mégis lesúlyt, amikor így kikészülök. Rájöttem, hogy
mindegy milyen kapcsolatról van szó, egy közös pont mégis van: A fölényesség.
Az egyik fél mindig fölényes helyzetben lesz a másikkal szemben, attól függően,
hogy milyen az adott szituáció, vagy éppen az érzések. Ezt most nehéz
elmagyarázni h hogy gondolom, de megpróbálom példákkal alátámasztani. Pl. most
Nóra van fölényes helyzetben velem szemben, mert tudja, h úgyis rászorulok
majd, ezért elengedheti magát, könnyebben megbánthat,mert tudja h úgyis keresni
fogom. De ez ellenkező volt, amikor én otthon voltam, és eljártam folyton
barátokkal (ő pedig nem), és nem nagyon ültem gép elé, nem válaszoltam neki, és
ő megsértődött. Akkor én voltam fölényes helyzetben, mert éppen jól éreztem
magam, és nem gondoltam az ő sérelmét olyan nagynak. Vagy amikor Ádi nem jött
haza éjjel, és elveszettnek éreztem, amíg ő jól szórakozott, és fordítva,
amikor én jól éreztem magam mert kijövök ide, ő pedig el volt keseredve h mi
lesz vele. Tehát ez a fölényesség folyton változik (jobb esetben) egy
kapcsolaton belül, és elképzelésem sincs h mit lehet vele kezdeni, de szerintem
ez a legtöbb sérelem okozója. Talán a másik tisztelete és a 100%-os empátia
lenne a kulcs, de ez nem tudom mennyire megalósítható, max. 2 iszonyatosan nagy
önismerettel és magas érzelmi intelligenciával rendelkező egyénnél.
Most azt is érzem, h egy barom vagyok.
Valaki azt mondja nekem, h én vagyok a másik fele, és én mégis száműzni
akarom/akartam őt az életemből, úgy, hogy ugyenezt éreztem végig. Mi a szart
kezdjek ezzel, amikor ott van mellette az a sok másik dolog? A szokások, a
dolgok, amiket nem tudok elviselni, és amik nem fognak változni. Ott van a
félelem, h csalódni fogok, h kicsúszik a lábam alól a talaj... Ha elvesztem a
kontrollt, ha megint tök hülyét csinálok magamból. Nem menekülhetek folyton
külföldre, szeretnék egy otthont valahol. Tudom még jó sok időm van ezeken
agyalni és átondolni, de annyira felkavarodott minden, amikor ma meghallottam a
hangját. Én olyan szívesen elfelejtenék minden rosszat, mint ahogy olyan
sokszor tettem, és csak szeretném őt. Csak ő nem tudom h képes-e erre, hogy
ugyanígy gondolná-e, szerintem idő kell. Mert nem is számít ha most eltelik pár
hónap így magányban, ha utána sohatöbbé nem kell ezt éreznünk.
Egy dologban nagyon igaza volt Ádinak velem
kapcsolatban: midig kimagyarázok mindent, h jól jöjjek ki belőle. Ezt a
képességet nem tudom mikor sajátítottam el, de elkerülő mechanizmusnak
megfelel. Néha tényleg azon vagyok, persze tudatalatt h bűntudatot keltsek a
másikban. Mint anyám. De olyankor tényleg azt érzem, h nem szeretnek és h
áldozat vagyok, nah meg hiperérzékeny, akin mindenki áttapos. És h én mennyire
szeretem őket, ők pedi csak bántanak. Igen mindent a szeretethez vezetek
vissza, és nemtudom miért. Minden apróságot. Képtelen vagyok elhinni h
szeretnek, és ilyenor mintha valaki azt mondaná: igen, igazad volt végig Anett,
tényleg nem szeretnek". Talán még megnyugtató is, mert erre számítottam.
De ennek fejében a szeretet is extra erősen megérzem, csak ez így mégsem jó.
Most próbálom fejben visszavezetni, de ez sztem nem gyerekkorból ered. Inkább
kamaszkor, amikor Nóra eltűnt a letemből és belépett déneske. Az első óriási
szerelem, amikor tényleg ösztönösen jött minden. És aminek elég durva vége
lett, és már közben is durva öngyilkossági gondolatok forogtak a fejemben, mert
nem tudtm felfogni, h valaki aki eddig szeretett, miért bánt. Aztán kijöttem
belőle, de durva erőkifejtésre volt szükség,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése