tudatállapot

Gondolom, vagyis remélem, hogy megvan mindenkinek az érzés… az érzés, amikor vagytok ti és a külvilág. Amikor szétválik a kettő, vagy mintha egy harmadik világ teremtődne meg. Nem kell különösen szépnek és cukorszirup-szerűnek lennie ennek a világnak, csak van önmagában. Amikor mindent kimondhatsz, ami a szíveden van, legyen az bármilyen nyers, meggondolatlan, radikális, elvont, nem vicces, vicces, vidám, szomorú, kétkedő, badarság. Amikor fel vagy dobva, csillog a szemed, amikor egy pár pillanatig nincsenek maszkok és szerepek, csak te vagy/ti vagytok lecsupaszított emberszerű lényként lebegve az univerzumban. Annyira összehangolódtok, hogy nem érzed a magányt, ami körülvesz, nem érzel éhséget, szomjúságot, semmiféle fizikai szükségletet… Mint az LSD, csak rövidebb ideig tart és talán kevésbé intenzív. De jobb is, mert ez belőletek fakad, ami arról ad bizonyosságot, hogy létezik a tudatállapotok szivárványa, és egyedül is megkeresheted, nem kellenek hozzá drogok. Egy mozdulatot képzelek el hozzá, ahogy nagyon lassan összeérnek kezek. Vagy ostoba reklámokat, amik azt mutatják, hogy 2 ember mennyire hasonlít, de nincsenek együtt és a végén találkoznak.

Néha nem lehet megmagyarázni.

Nincs oka, csak van, és az a legjobb oka.

 Na, jó ez már elég erőltetett mondat lett, úgyhogy abba is hagyom. Csak ki akartam ragadni ezt érzést.