Ma nagyon mélyponton voltam. Iszonyatosan haza akartam menni, hiányzott a meleg, az emberek, a szerelmem.. Kétségbeestem, mert úgy volt, h ma elkezdődik az a meló, amit a kurzus mellett tudok csinálni, de mindenki hallgat.. Az én energiáim meg temperamentumom meg nem bírja ezt, már csinálni akarok valamit, mozogni, pénzt keresni. Meg akarom mutatni, h szorgalmas vagyok, és igenis akarok dolgozni! Örülök h ebben a pár hétben jutott időm a hobbijaimra, a sportra meg gondolkodásra, de mostmár megőrülök. Ilyenkor csak az segít, ha elmegyek egy nagy kört futni vagy bringázni.

Azon gondolkodtam, h én egyetlen magyart sem ismerek a külföldön él, és boldog. Persze elvannak, meg megtanulnak érveket felsorakoztatni, de valahogy lehetetlen. Én is eddig mindig jól éreztem magam, amikor jöttem, meg a félév alatt is, amíg itt éltem, de most hiányzik az életem. Az ÉLETEM. A pezsgés, a város, a kultúra, a történések, a lerészegedés, és még a mozi is.

Még az a szerencse, hogy beszéltem Ádival, és sikerült megnyugodnom. Sajnos nem mehetek haza, mert akkor ez egy veszteséges kör lett volna… Össze kell gyűjtenem annyi pénzt, hogy ősszel ne legyen annyi gondom. Nagyon sok intéznivaló lesz, annak semmi értelme, hogy megint a nulláról kezdjem.

Úgy várom, h kisüssön a nap, h lássam a fényt. Mert most egy alagútban vagyok, amiből sokat tanulok, de már kell egy kis szikra. Remény.

Már sejtem is, hogy milyen tapasztalatokat szerezhetek ebből az egészből…