Ingadozó a hangulatom. De képtelen vagyok magam elhagyni.
Már csak órákig/ percekig vagyok rá képes. Tegnap azonban sikerült egy „ném”-nek
belém férkőznie… A némekről egy könyvben olvastam, a jelentése valami negatív
energia, ami akkor támadja meg az embert , amikor gyenge. A pasi nagyon jól
kifejtette, a lényeg az volt h ezek okozzák a pszichés betegségeket,
gyilkosságokat… Igazából érdekesnek tartom a gondolatot, de nekem túl
radikális. Mármint nem lehet mindent az energiákra fogni, az embernek és a
környezetének tudni kell felelősséget vállalni bizonyos tettekért.
Néha úgy érzem, h folyton a nyomomban van valami ilyesféle
sötétség. Ezért van az, h ha egy nap nagyon jó kedvem van, tudom h estére már
sírni fogok. A túl jó ugyanúgy félelmet kelt bennem, mint a rossz. Bár ez
fordítva is így van. Csak észre kell venni az apró jeleket. Pl.: ha már nagyon
elmerülök a gondolatban, h mindenki
szarik rám, valaki úgyis írni, vagy hívni fog…
Ma a Gesundheit órán jógaszerű gyakorlatokat végeztünk és
volt utána relaxáció is. Rájöttem mennyire hiányzik, és olyan szemétnek érzem
magam a testemmel/izmaimmal szemben, h csak kínzom őket, és nem hagyom h
megnyúljanak, pihenjenek. Elhatároztam h kiírok a netről egy fél órás
gyakorlatsort, amit minden hétköznap reggel vagy este megcsinálok. Meg tényleg
jó a légzéssel megnyitni a szívcsakrát, talán nem leszek annyira antiszociális.
Ma délután stardon voltunk, meg tekertem egy hatalmasat.
Mármint biciklit.
A napokban azért sportolok, mert kiürít. Mert most az
érzelmeim túl sokak lennének. Így nyugodt vagyok, és nem verem a falat. Najó
amúgy sem, mégis hova dörömbölnék?
És a nap képe, ami illene a hangulatomhoz, ha angyal lennék:
