zombik

Kilépve a már majdnem téli, esti fénybe ürességet éreztem. Megcsapott hirtelen, kiszámíthatatlanul. A magány illata és a magány színe: szürkésrózsaszínesfehér. Mint télen az ég, a hófehők, az aszfalton megcsillanó nedvesség. Olyan emberek arca, akikre az utcán nem ismernél rá a facebook képeik alapján. Hófehér ARC, világító szemek, sima bőr, távolbameredő tekintet. Zombik. Mégis, hogy jöhettek a köztudatba a zombik? (Kétség ne essék, nem fogok utánaolvasni.) Másokat felzabáló kontrollt vesztett, gusztustalan lények.. Túlzások sorozata.
Te érezted már, hogy elszívják az energiádat? Rádtelepednek, távozásuk után pedig gyengének és védtelennek érzed magad... Mintha kétpofára zabálnák meg a lelkedet, a szívedet, vagy beletekernék egy cigipapírba és elszívnák. Van amikor bulimiás fázisok tömkelegét kell elviselned, aztán visszahánynak neked mindent, mert rájönnek, hogy mégsem kell. A legszomorúbb része a történetnek; ha betalál egy zombi, te is részben azzá válsz, akárcsak a filmekben. Lehet, hogy nem is tűnik fel, de egyszercsak meglátod magad a tükörben, vagy valaki más üveges tekintetében, amint egy kis artéria kukucskál ki vérrel szegélyezett ajkad sarkán. Ráébredsz, hogy valakinek fájdalmat okoztál, de annyira csábító volt és édes. Elmosolyodsz, majd kiöblíted a szád mentolos szájvízzel.

joalmokrosszebredes

Otthon vagyunk, az egész család, Timi, apu, anyu. Iszogatunk,jol erezzuk magunkat, tervezzuk, hogy valahova megyunk bulizni. Akkor megjellenek ok a hugaval. Beleolvas a facebook leveleimbe, feltkeny. Sarga bakancsot veszek fel. Apu kisse reszeg, de meg a vicces allapot. Elindulunk. Szokasos. Megszunik a vilag, megfogja a kezem ugy megyunk. Azt mondja irirgy ram, mert van erom menni az almaim utan. Kerdezem, hogy mik az o almai, nem tudja. Magahoz huz es megcsokol. Szeretem. Nezem es annyira vagyok ra, pedig mellettem van. Felebredek. Nem ertem, hogy miert jonnek ezek az almok meg mindig. Miert mindig jok? Miert mindig egesz napra melankolikus nyomot hagyo dolog az ebredes?

szerintem jo lett ez a kep:

forever alone

Imádom a mai délutánt. Ha látnátok, valószínűleg nem gondolnátok, hogy mennyire jól érzem magam, de belül  simogatja a nyugalom és a csend a sejtjeimet, mélyen átjár. Végre egy délután egyedül, anélkül, hogy idegen és rendkívül harsány beszéd és vihogás szűrödne át az ajtó alatti résen, a falakon, mindenhonnan. Nem értem mit mondanak, de érzem a jelentéktelenségét, megőrjít, néha gyűlölettel tölt el. Nem akarok az otthonomban gyűlöletet érezni, ennek a béke szigetének kéne lennie, de már tudom, ez sem az. Sokkal inkább érzem magam otthon a természetben, az erdőben, a pusztán, mint eddig bárhol, ahol laktam. Najó, nem akarok túlozni, gyerekkoromban volt otthonom, szép volt, aránylag boldog. Nem panaszkodhatom.
Eddig tartott, megérkeztek. Veszek egy óriási fülhallgatót, amin semmi zaj nem szűrődik át. Néha azon kapom, hogy menekülök előlük, keresem a kerülőutakat. Mi a szaron lehet egész áldott nap vihogni?
Megnéztem ezt a filmet, amiben a csaj elindul a sivatagba... Annyira megértem, vele voltam végig, annyira felnézek rá. Amúgy a film is zseniális, nincs benne semmilyen túlzás, semmi felesleges dráma, csak a történet és gyönyörű tájak. És ezért lepipálja az út vadonba-t.

ottvagy Sátán? itt Madison beszél

Chuck Palahniuk: Kárhozott

"Még egyszer a számba veszem közös marihuánás cigarettánk nedves végét, és megpróbálom megízlelni kedvesem nyálának nyomát. Nyelvemmel tapogatom a nyirkos papírvéget és a minibárból elcsent csokis süti ízét érzem. Egy leheletnyi mesterséges gyümölcs ízt, citromot, cseresznyét... Végül mindezek alatt az ízlelőbimbóim valami földes, termékeny ízre bukkannak, primitív, lázadó gyermekemberem nyálára, egykedvű Heathcliffem idegen szájszagára. Az én durva, faragatlan gazemberem. A parázsló gandzsában csokoládés tejturmixának maradványait érzem. "

Hogyan tudja ilyen csodasan kifejteni? Neha olyan alapvető dolgokat ir le, amiket mindenki atelt mar, de nem figyelunk ra, nem tudjuk megfogalmazni.

(ön)terápia

Felszabadító volt az éjszakai túra egy még idegen helyen. Olyan mint egy hosszú ideig tartó árasztásos terápia, amit fóbiás betegeknél alkalmaznak. Ha félsz a pókoktól, hát be kell menned egy helyre, ahol sok van belőlük, és talán meg meg is kell fognod egyet. Gyors, sokkoló, és hatásos. Persze van akinél nem ez a megfelelő módszer.
Én kissé féltem tegnap, de ismét csak megerősödtem abban, hogy bátor vagyok, és uralkodni tudok magamon. Valahogy megint átértékelődött bennem ez a félelem dolog. Néha úgy eluralkodik rajtam, hogy észre sem veszem, pedig csak veszíteni lehet vele. Közhelyes, de igaz, hogy csak mi vagyunk a magunk korlátai. Mi állítunk határokat, mi toporgunk állóvízben, mi nem engedjük szabadjára a képzeletünket. Tíz körömmel ragaszkodunk sokszor olyan dolgokhoz, amikben már rég nem leljük örömünket, de még így is biztonságot adnak. Félig nem is a mi hibánk, mindez inkább a társadalmi berendezkedés, a demokrácia, a diktatúra, mindegy hogyan nevezzük. Sokkal globálisabb dolog, hiba csúszott a rendszerbe, amikor kialakultak a közösségek, a hatalom.
 Mindig lesznek kiemelkedőbb emberek, akik tehetségesek, akik valamilyen adottsággal születnek, és meg van bennük a plussz, amivel vezetni tudnak egy csoportot. Talán ezzel még nincs is baj, csak ez ma visszafordíthatatlanul eldeformálódott. Már nem képességek alapján emelkedik ki valaki, hanem valahova születés, kapcsolatok, szerencse útján. Már inkább az utóbbiakra gyúrunk, hiszen abban látunk esélyt. Arról pedig, hogy hogyan mérgeznek minket, hogyan manipulálnak, számtalan könyv/ film született. Némelyik persze túlzás, de valahol ott rejtőzik az igazság, csak durva lenne elhinni, inkább elengedjük. A pszichiátria és a gyógyszeripar elég régóta arra gyúrnak, hogy az emberek csukva tartsák a szemüket. Kinyílik egy szem: antidepresszánsok, kedélyjavítók, kényszerzubbony, ördögűzés, fehér köpeny, fehér falak, fehér. Nincs is nyomasztóbb szín, mint a FEHÉR. 
Szabaddá akarok válni, elengedni azokat a dolgokat, amik miatt szégyent, bűntudatot, megvetést érzek. Ki kell találnom,hol kezdjem. Vagyis már elkezdtem, de hol folytassam?

lekestem a buszt

Most ertem haza a varosbol, gyalogolnom kellett, mert megsem ment busz abban az idopontban ami az interneten volt. Éjjel eleg durva volt atmenni az erdos reszen, ahol semmi mesterseges feny sincsen. Semmi, csak vegtelen csend es a termeszet neha felbukkano zajai. Csodas es egyben ijeszto, mivel nem igy szocializalodunk. Aztan rajottem, hogy nem felek, az allatoktol nem. De amikor a mezo mellett setaltam, eszembe jutottak a vadaszok, es az, hogy ugy erzem magam mint egy uzott vad, barmikor elnezhetik es ramlohetnek. Nem ez lett volna az elso eset a tortenelem soran. Szoval rossz lehet uzott vadnak lenni, koszalni a mezon taplalekert kutatva es egyszer csak bamm. Ennyi volt. Hat ez volt a masik gondolatom. Minek jojjek taxival, ha nem szamit? Nem szamit mi tortenik, nem erdekel, ez csak egy elet. naponta hany allat hal meg azert, hogy mi kielegithessuk az igenyeinket? Naponta hany gyerek hal ehen? Mit szamitana az en eletem? Szabad vagyok. Es ha meghalok, remelem egy allat vagy a termsezet muve lesz.

Mi ő nekem - a befejezés

Elhagyás, ámítás.
Átadás, csábítás.
Univerzum- tágítás.
Örökös kábítás.

Mi ő nekem?
A választ már sejthetem..
Kirakat volt. Játék.
Hullámzó tengeren.

Játék volt, szertelen,
meseszerű, esztelen.
Nem engedte sejtenem,
hogy minden, de nem: szerelem.