Mi ő nekem?
Tán látomás,
délibáb, kifordult világ?
Újdonság,
kimozdít, halkan közelít.
a
megszokottól merőben más,
s így
kezdetét veszi az olvadás.
(Tél
közepe volt,
hó
nélkül, enyhe január
fülemüle
utca, normafa, szitáló eső
sötétben
haladtunk,
magába
szippantott, elnyelt az erdő.)
Tán szellemek
súgták: vigyázz!
Légy
kimért, óvatos
Hisz
a folyékony, télen
Nem
a legjobb halmazállapot.
(forró
csoki és gőzölgő tea,
Kis
vendéglő, békés, nyugodt,
Ő
közelebb húzódik, és én megijedek.)
Szellemeknek
hinni butaság,
A
félelem fél élettel jár,
A
könnyedség régi álom, akarat..
Adna
valaki kölcsön hozzá szárnyakat?
Tán hazugság,
valóság, kifordult világ?
Újdonság, befordít,
lassan távolít.
Egy érzés, mely
mindennél más,
És így kezdetét
veszi a borzongás.
(Tél vége felé
volt, üres szoba,
Üres szavak,
ígéretek,
Egy ostoba hangra
várakozás)
Tán szellemek
súgták: reménykedj
Légy türelmes,
kissé naiv
Ha úgy nem volt jó,
Hát miért ne
mehetne egyszer így?
(gőzölgő tea,
csökkenő fény,
Zene, zene, zene.)
Szellemeknek hinni butaság,
A félelem fél élettel jár,
A könnyedség régi álom, akarat…
Adna valaki kölcsön hozzá
szárnyakat?
Tán látomás, valóság, kifordult világ?
Feleslegesen eldörmögött téli imák?
Más a mindentől, a semmitől is más
Hazugság, vallomás, bálványimádás.
( Tavasz eleje volt, leszakadt az ég.
Meleg ágy, biztonság,
Ölembe bújó kiskutyák. )
Mint sarkok mögött megbújó árnyék
Kedvességed még tovább kéjeleg
Hogy építsem rólad alkotott
Szép, de Idealizált képemet.
(haladtunk az úton,
Egészen sötétben, el a városból,
Határvonalat áttörve
Boldogan.)
Sötét szobába nyitottam, nyálkás és hideg,
S bár csöppet sem idegen, mégis oly’ rideg.
Minden szűk, helyem csak fogy benne…
Toporog az ember, toporog egy helybe’.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése