zűrzavar

Most eléggé ideges lettem, vagyis kiábrándult. Lehet, hogy tényleg velem van a baj. Nem tudom elfogadni az emberiséget. Egyszerűen olyan csaták játszódnak mostanában le bennem, még álmomból is 5ször felkeltem totál megizzadva. Lehet, hogy egy szemétláda vagyok? Nem vagyok elég elfogadó? Mit tehetnék annak érdekében, hogy ez változzon? Nem akarok egy elnyomott, manipulált agyú valaki lenni vélemény nélkül, a tömeget követve, de azt sem akarom, hogy túl kritikus legyek. Vagyis mindig megkapom, hogy az vagyok. Megosztó személyiség, nem tudom ezzel együtt tudok-e élni.  A magánéletemmel sem tudom, h mit kezdjek, h jó úton vagyok-e. Olyan mintha lázas lennék, fel vagyok spanolva és mellette hulla fáradt vagyok. Már olyan rég voltam őszinte, hogy fáj. Fáj, hogy becsapom magam, h mindent kimagyarázok, hogy játszadozom. csak azt érzem biztosan hogy egyedül akarok lenni, zenéthallgatni, teázni, ledőlni az ágyra. Nemtudom mivan, de most bőgök amiatt ami körülvesz, pedig tudom h meg tudnám változtatni. Egy erdőben akarok élni kutyákkal, növényeket gondozni, gyümölcsöt aszalni, mindent saját kézzel készíteni. De azt is szeretném, hogy szeressen valaki. Hogy valakivel osztozhassak a még meglévő szép dolgokon.

Éeletemben először tényleg kirúzsoztam magam, de persze mielőtt elmentem letöröltem.

jelentés

Mindig eszemben van, hogy írok, de aztán vagy rohanok vagy pedig inkább a szakdogán agyalok… Olvastam egy irományt a személyes hatékonyságról, aminek az a lényege, hogy az ember csak akkor tud valamit hatékonyan véghezvinni, ha maximálisan az adott dologra koncentrál és fontossági sorrendet kell tenni a tevékenységek között. Ezzel egyetértek, de annyira nehéz, mert mindig is túl sokminden érdekelt egyszerre.

Most volt egy hét, amit egy az egyben el akarok felejteni. Kb. úgy kell elképzelni mint a tegnapelőtti futásomat. Végig a tehénszarban trappoltam a mezőn, nyakig sáros lettem, de aztán kimásztam belőle. Jajj ne, jönnek a takarítók, uh lassan el kell húznom, mert iszonyat mocsok van a szobámban. 

Tegnap néztük egy dokumentumfilmet az Alpokról, nagyon jó volt! Abba még bele sem gondoltam, h a sípályák építése mennyire tökreteszi a környezetet. Igazából az ember tényleg mindig csak rombol a saját szórakoztatására. Erre napról napra rájövök, és elszomorít… Tudom nem szabad ilyeneken agyalni folyton, mert őrülethez, depresszióhoz vezet. De az emberiségből már úgyis kiábrándultam.

Szeretnék az érzéseimről írni, de nem megy.